Figyelem!! A portál teljes körű használatához jelentkezzen be!!

Gyakori kérdések

1. Általános kérdések

1. Mi az a SZÉP-kártya?

Egy olyan cafeteria elem, amely vendéglátóhelyi étkezési, üdülési és rekreációs célú béren kívüli juttatások folyósítását és felhasználását teszi lehetővé.

2. Miért éri meg nekem, hogy SZÉP kártya elfogadóhellyé váljak?

A munkáltatók SZÉP kártyán biztosíthatják az étkezési, üdülési és rekreációs célú, kedvezményesen adózó béren kívüli juttatásokat a munkavállalóik számára. A kártyabirtokosok szívesen fognak olyan helyeket látogatni, ahol juttatásaikat levásárolhatják. A SZÉP kártyát szálláshely-szolgáltatók, utazásszervezők, éttermek és egyéb vendéglátók, üzemi étkezdék és közétkeztetéssel foglalkozók, valamint számos szabadidős szolgáltató fogadhatja el, minimális adminisztrációval, gyorsan és kényelmesen.

3. Meddig érvényes a kártya és az egyenlege?

Az OTP SZÉP kártya 5 évig érvényes. A kártyákkal a kártyákon feltüntetett érvényességi hónap utolsó napjáig lehet fizetni. A SZÉP-kártyára érkezett juttatások nem járnak le, a kibocsátó az utalás évét követő második naptári év május 31. napját követően 3 százalék havi díjat számol fel az addig fel nem használt összegre.

4. A kártya chipes vagy mágnescsíkos?

Az OTP SZÉP kártya mágnescsíkos kártya.

5. Egy elfogadóhely több kártyát is elfogadhat?

Az elfogadóhely a saját döntése alapján több SZÉP kártyát kibocsátó intézménnyel is köthet SZÉP kártya elfogadói szerződést. Az OTP által biztosított POS terminálok alkalmasak valamennyi SZÉP kártya kibocsátó kártyájának elfogadására.

6. A kártyát a hátoldalon alá kell írnia a kártyabirtokosnak, amikor megkapja? Csak a hátoldalon aláírt kártyát fogadhatok el?

Igen, a kártya birtokosának aláírása nélkül a SZÉP kártya érvénytelen.

7. Kik fogadhatják el a SZÉP-kártyát?

A SZÉP kártya három alszámlát tartalmaz, az elfogadóhelyek különböző alszámlákat fogadhatnak el.

Szálláshely alszámla:

  • Szálláshely-szolgáltatás
  • Belföldi utazásszervezés (belföldi előre összeállított utazási csomagok értékesítése)
  • A szálláshelyen igénybe vehető, és a szálláshelyen a szálláshely-szolgáltatással együttesen fizethető bármely szolgáltatásra
  • Fizikai közérzetet javító szolgáltatások közül gyógyfürdőkre
  • Máshová nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenységből strandszolgáltatásra


Vendéglátás alszámla:

  • éttermi, mozgó vendéglátás
  • egyéb vendéglátás (közétkeztetés)
  • fizikai közérzetet javító szolgáltatások közül gyógyfürdők
  • máshová nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenységből strandszolgáltatás
  • szálláshely-szolgáltatás


Szabadidő alszámla:

  • egyéb humán-egészségügyi ellátásból a fizikoterápiás szolgáltatás, a dentálhigiéniai kezelés, a diagnosztikai szolgáltatás, a terhesgondozás, és az egyéb máshová nem sorolt humán egészségügyi ellátás
  • előadó-művészet
  • múzeumi tevékenység
  • növény-, állatkert és természetvédelmi terület működtetése
  • vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység
  • máshová nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenységből a szabadidőpark- és strandszolgáltatás, sípálya és sporthajó kikötő szolgáltatásai, valamint a szabadidős létesítmény működtetője által nyújtott, a pihenést, szabadidőt szolgáló eszközök kölcsönzése
  • fizikai közérzetet javító szolgáltatás
  • testedzési szolgáltatás
  • egyéb sporttevékenységből verseny- és lovaglóistállók tevékenysége, sporthorgászat és a sportesemények rendezése, szervezése, promóciója tevékenységből a szabadidős sportrendezvények nevezési, regisztrációs díja
  • belvízi személyszállítás
  • egyéb foglalásból az idegenvezetés
  • sportlétesítmény működtetéséből a sportpályák bérlése, uszodabelépő és bérlet értékesítése)
  • sportegyesületi tevékenység
  • sport, szabadidős képzés
  • szabadidős, sporteszköz kölcsönzése
  • szálláshely-szolgáltatás

A szálláshely-szolgáltatás, a gyógyfürdő- és strandbelépő a kártya mindhárom alszámlájáról fizethető.

2. Szerződéskötés

1. Más pénzintézetek termináljain is el lehet fogadni az OTP SZÉP kártyát?

Igen, az OTP SZÉP kártya elfogadható más bankok által biztosított POS terminálokon is. Az OTP SZÉP kártyát elfogadó bankok listájáról érdeklődjön ügyfélszolgálatunknál.

2. Mindegyik OTP POS terminál alkalmas a SZÉP kártya elfogadásra?

Ha meglévő OTP terminálon szeretné elfogadni a SZÉP kártyát, az OTP a nyilvántartásai alapján felméri, hogy a terminál alkalmas-e a SZÉP kártya elfogadásra. Ha SZÉP kártya elfogadására alkalmas, akkor a beállítás a szerződés beérkezésétől számított 10 munkanapon belül megtörténik. A több éve kitelepített terminálokon szükségessé válhat a szoftver frissítése, ami csak a helyszínen végezhető el. Ez esetben a SZÉP kártya elfogadás lehetővé tétele 25 munkanapra hosszabbodhat.

3. Lehetnek-e egyéb feltételeim a vendégeim felé a SZÉP kártya elfogadással kapcsolatban?

Ön, mint elfogadóhely csak a SZÉP kártya kormányrendeletben rögzítettek szerint és a rendeletben  szereplő szolgáltatásokra fogadhatja el a SZÉP kártyát, egyéb feltételeket nem támaszthat.

4. El tudom fogadni az OTP POS terminálon mindhárom SZÉP kártya kibocsátó kártyáját?

Igen, az OTP Csoport alkalmassá tette a terminál hálózatát, hogy elfogadjon más piaci szereplők által kibocsátott SZÉP kártyákat is.

5. Hogyan csatlakozhatok elfogadóhelyként az OTP SZÉP kártya programhoz?

Az alábbi elfogadási módok valamelyikével csatlakozhat az OTP SZÉP kártya elfogadói hálózatához:

  • POS terminállal,
  • OTP Bank Nyrt. webshop online terminállal (OTPdirekt),
  • OTP SZÉP portálon biztosított kártya elfogadói szolgáltatás igénybevételével,
  • OTP SZÉP vonalon telefonos kártyaelfogadás segítségével,
     

6. Hogyan döntsem el, hogy milyen fizetési módot igényeljek?

Szálláshely szolgáltatóként:

  • Ha egész évben nyitva tart és nagy forgalmat bonyolít, akkor a POS terminál(ok) kihelyezése lehet a legjobb megoldás.
  • Ha rendelkezik weblappal és online szállásfoglalási rendszerrel, akkor a webshopos (OTPdirekt) elfogadási lehetőségre hívjuk fel figyelmét.
  • Ha Ön kisebb forgalmú szálláshelyet működtet vagy időszakosan van nyitva és rendelkezik internet hozzáféréssel valamint nyomtatóval, akkor az OTP SZÉP portálon kialakított internetes elfogadási lehetőséget javasoljuk.
  • A legkisebb szálláshelyek számára a telefonos OTP SZÉP kártya elfogadást ajánljuk, amelyhez csupán egy vonalas vagy mobiltelefon szükséges.

Vendéglátóhely üzemeltetőjeként:

  • Nagy forgalmú elfogadóhelyeken vonalas vagy mobil POS terminál kihelyezését javasoljuk.
  • Házhozszállítás esetén, ha saját weboldalt üzemeltet, akkor webshop (OTPdirekt) segítségével fogadhatja ügyfele OTP SZÉP kártyáját.
  • Házhozszállítás esetén, ha kiszállításkor fizetnek vendégei, mobil terminál bérlését javasoljuk.

Szabadidős tevékenységek szolgáltatójaként:

  • Nagy forgalmú elfogadóhelyeken vonalas, vagy mobil POS terminál kihelyezését javasoljuk.
  • Kis forgalom esetén jó megoldás lehet az OTP SZÉP portálon való fizetési lehetősége is.

7. Mennyibe kerül a már meglévő OTP POS terminál átállítása, hogy el tudjam fogadni az OTP SZÉP kártyát?

Az OTP Bank által üzemeltetett POS terminálokat az OTP díjmentesen alkalmassá teszi a SZÉP kártya elfogadására.

8. Az első SZÉP kártya elfogadásom mikor történhet meg? Mennyi a szerződéskötés átfutási ideje?

www.otpportalok.hu honlapon online kitöltheti az OTP SZÉP kártya elfogadói szerződését. Az érvényesítést követően nyomtassa ki, írja alá, majd postázza el szerződését az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. részére. A szerződést a beérkezése után 10 munkanapon belül feldogozzuk.

A szerződési folyamat átfutási ideje a választott elfogadási módoktól függ.

  • Meglevő OTP POS terminál esetén a szerződés beérkezését követően a POS terminált megvizsgáljuk, alkalmas-e a SZÉP kártya elfogadásra. Amennyiben alkalmas, úgy a POS terminál beállításának és a szerződés érvényesítésének átfutási ideje 10 munkanap. Amennyiben frissíteni szükséges a POS terminál szoftverét, úgy az OTP Bank karbantartó munkatársai felkeresik Önt és elvégzik a szükséges frissítési feladatokat. Az átfutási idő ez esetben 25 munkanap.
  •  Új OTP POS terminál esetén a telepítéséhez POS bérleti szerződést kell kötnie az OTP Bankkal – a szerződés megkötésével kapcsolatban a bank munkatársai veszik fel Önnel a kapcsolatot. A POS terminál telepítését a bérleti szerződés megkötését követően intézi az OTP Bank. A teljes szerződtetési és POS telepítési folyamat maximum 60 naptári napot veszi igénybe.
  • Webshop esetén a szerződés feldolgozása után elküldjük Önnek az OTP webshop integrálásához szükséges telepítési útmutatókat. A telepítés az Ön feladata, a rendszer a tesztelés után élesíthető.
  • OTP SZÉP portálon történő elfogadás esetén Ön 10 munkanapon belül e-mailben megkapja a belépéshez szükséges adatokat, amelyet követően azonnal elfogadhat OTP SZÉP kártyás fizetéseket.
  • Telefonos elfogadás esetén 10 munkanapon belül postán elküldjük Önnek a szükséges azonosítóját, mely lehetővé teszi az OTP SZÉP kártya elfogadását.

9. A szerződést aláírva beküldtem, mikortól fogadhatom el az OTP SZÉP kártyát?

A szerződése érvényesítésekor e-mailben megkapja a www.otpportalok.hu  kereskedői portál használatához szükséges regisztrációt. Ettől kezdődően elfogadhatja az OTP SZÉP kártyát, a szerződését pedig napokon belül megkapja postán.

10. Mi a teendő, ha elfogadó vagyok, de szeretném az OTP SZÉP kártyát meglévő/leendő internetes weboldalamon is elfogadni?

A www.otportalok.hu weboldalon az online szerződés kitöltéssel kiegészítheti meglévő szerződését a SZÉP kártya elfogadására. Az elfogadóhelyi adatok felvételénél jelezze, hogy Webshop - OTPdirektet igényel, és a szerződést érvényesítés után nyomtatva és aláírva küldje el címünkre.

11. A weblapomra hogyan tehetem fel az OTP SZÉP Kártya elfogadóhelyi logót, hogyan, hol kaphatok ilyet?

Elektronikus elfogadóhelyi logót az info@otpszepkartya.hu e-mail címen igényelhet, vagy az OTP Bank honlapjáról a Kártyaelfogadáshoz kapcsolódó telepítőcsomag letöltésével, az alábbi linken érhető el:
https://www.otpbank.hu/static/portal/sw/file/Webshop_5.0.zip

12. Elfogadóhelyi matricát hol és hogyan igényelhetek?

Az elfogadóhelyi matricát az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. az aláírt szerződéssel egyidejűleg küldi meg postán. További matricákat az info@otpszepkartya.hu e-mail címen igényelhet.

3. Kártyaelfogadás

1. A kártya használatakor szükség van PIN kódra?

Az OTP SZÉP kártyához nem tartozik PIN kód.

2. Mikor, milyen feltételek mellett ellenőrizhetem a kártyabirtokos személyazonosságát?

A SZÉP-kártya juttatás beváltás az elfogadóhely felelőssége. Az esetleges reklamációk vagy visszaélések elkerülése érdekében az elfogadóhely a névre szóló utalványkártyához kérheti a személyazonosság igazolását.

3. Az Elfogadóhelyek keresése menüpontban több helyen is szerepel, hogy a szálláshely szolgáltatásai az adott utazási irodán keresztül fizethetők OTP SZÉP kártyával. Ez mit jelent pontosan?

A rendelet belföldi utazásszervezés (előre összeállított utazási csomag) értékesítése esetén is lehetővé teszi a SZÉP kártya felhasználását, tehát utazásszervező szolgáltatónál is lehet fizetni a kártyával. Nyitottak vagyunk további utazásszervezőkkel is szerződést kötni, ha a rendeletnek megfelelő szolgáltatásokat nyújtanak.

4. Ha nem ellenőrzöm a fizető személy vagy kártyabirtokos személyazonosságát, akkor hogyan teljesül az előírás, hogy a kártya nem átruházható? Milyen biztosíték van számomra, hogy ha illetéktelenek fizetnek a kártyával, a szolgáltatás SZÉP kártyával fizetett összegét nem reklamálják meg?

Ha a kártyabirtokos észleli, hogy nincs meg a kártyája, letilthatja és új kártyát igényelhet. Ebben az esetben a letiltott kártyával a későbbiekben nem lehet tranzakciókat végrehajtani. Az elfogadóhely felelősségi körébe tartozik a fizetés alkalmával megbizonyosodni, hogy valóban a kártya birtokosa használja a SZÉP-kártyát.

5. A tranzakciót követően a bizonylatot alá kell írnia a kártyabirtokosnak?

A SZÉP kártyával végrehajtott fizetések esetében a fizetési tranzakció jogosságát az aláírt bizonylat igazolja. Az aláírás kötelme eltérő az egyes fizetési módok esetében.

  • POS terminálon való fizetés esetén a terminál – a bankkártyás fizetéshez hasonlóan – bizonylatot nyomtat a tranzakcióról. A bizonylatot a kártyabirtokosnak kötelezően alá kell írnia.
  • Webshopos használat esetén a fizetés jellegéből adódóan Önnek, mint elfogadónak kell gondoskodnia arról, hogy a fizetési tranzakció eredményéről és adatairól részletes tájékoztatást adjon a kártyabirtokos számára. A legcélszerűbb megoldás, ha a fizetési tranzakció eredményéről azonnali e-mailt küld a kártyabirtokos számára. A kártyabirtokos tájékoztatása szerződésben vállalt kötelem.
  • OTP SZÉP portálon történő fizetéskor a sikeres fizetési tranzakcióról a portál PDF formában bizonylatot állít ki. A bizonylatot le kell töltenie, ki kell nyomtatni, és aláírnia Önnek és a kártyabirtokosnak. A bizonylat kétpéldányos, amelyből egy példányt át kell adni a kártyabirtokos részére.
  • Telefonos azonosításkor az elfogadói szerződés mellé csatolt mintabizonylatot kell kitöltenie és aláírnia Önnek és a kártyabirtokosnak. A bizonylat kétpéldányos, amelyből egy példányt át kell adni a kártyabirtokos részére.

6. Hogyan lehet fizetni a SZÉP kártyával, ha olyan összetett szolgáltatást vesznek igénybe, mely étkezést, szabadidős tevékenységet és szállást is tartalmaz?

Szállodai szolgáltatás esetében a TEÁOR ’08 jegyzék értelmében a vendégek részére további szolgáltatások nyújthatók: pl. étel, parkolás, mosoda, uszoda, edzőterem, pihenési, szórakozási szabadidős lehetőségek, konferencia- és rendezvénylétesítmények, így ezt egyben bármelyik alszámláról kifizetheti a kártyabirtokos. Ha nem szállodai szolgáltatás keretében nyújtották a szolgáltatást, akkora fizetés szempontjából szét kell bontani a számla összegét (a számlát fizikailag nem feltétlenül, az elfogadóhely szabályzatától függ): étkezés csak a vendéglátás alszámláról, szabadidős tevékenység csak a szabadidő alszámláról fizethető. A szállásköltség bármely alszámláról fizethető.

7. Az étkezés keretein belül alkoholos ital vagy cigaretta vásárlása is elszámolható SZÉP kártyával?

Minden esetben a SZÉP kártya kormányrendelet alapján kell eljárni, az ebben részletezett szolgáltatások számolhatók el. Az alkohol fogyasztása beletartozik az éttermi vendéglátásba, míg a cigaretta nem. A rendelet által nem szabályozott kérdésekben a vendéglátóhely saját maga dönt.  

8. Az idegenforgalmi adó (IFA) is kifizethető OTP SZÉP kártyával?

Nem, a NAV állásfoglalása szerint az IFA nem fizethető SZÉP kártyával, azt a vásárlónak külön kell rendeznie. A SZÉP kártya felhasználását szabályozó kormányrendeletben felsorolt TEÁOR ’08 kódok jegyzéke nem tartalmazza az IFA-t mint az alapszolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb más szolgáltatást. A vásárló az IFA megfizetésével nem egy szolgáltatás ellenértékét fizeti meg, az elfogadóhely az önkormányzat helyett szedi be a szálláshely-szolgáltatást terhelő adót. Az IFA megfizetésének módjáról és összegéről a SZÉP kártya elfogadóhely ad tájékoztatást.
 

4. Elszámolás, az OTP SZÉP portál használata

1. A 3,6 százalékos szolgáltatói jutalék mire vonatkozik?

Az elfogadóhelynek tranzakciónként a beváltási forgalom 3,6 százalékát, de legalább 12 forint jutalékot kell fizetnie abban az esetben, ha nála OTP SZÉP kártyával fizettek – az elfogadóhely a díjjal csökkentett összeget fogja megkapni.

2. A kártyaelfogadás során szükséges a Pénztárszolgáltató részére is számlát készítenem?

A Pénztárszolgáltató részére nem kell számlát küldeni az OTP SZÉP kártya felhasználásáról. A vendég kérésére az elfogadóhely számlát vagy a szolgáltatásról szóló jogszabályok szerinti bizonylatot állít ki a kártyabirtokos nevére. A Pénztárszolgáltató az elektronikus tranzakciók alapján utal, külön számlát nem kér. Ugyanakkor az ellenőrző hatóságok (NAV, MKEH) ellenőrizheti a kereskedőt, ezért a számlát meg kell őriznie.

3. Mi a teendő abban az esetben, ha a szerződésben megadott kapcsolattartó nem elérhető? Van lehetőség arra, hogy egy másik kolléga kezelje a kereskedői felületet és beléphessen saját jelszavával?

A szerződésben megadott kapcsolattartó a Beállítások/Felhasználók/Új felvitel menüpontban további kapcsolattartókat adhat meg, akik ugyanúgy tudják a felületet kezelni.
A szükséges lépések:

  • Adatok megadása: név, e-mail, login név, jelszó (amit az első belépés után meg kell változtatni), telefonszám.
  • A felvétel után a Jogcsoport kiválasztása menüpontban kell megadni a K_TART (Kapcsolattartó) jogcsoportot.

Ezután az újonnan megadott felhasználók e-mailben megkapják a bejelentkezéshez szükséges felhasználónevet és jelszót, és az általuk nyomtatott internetes bizonylaton is az ő nevük fog szerepelni, így aláírásukkal jogosan igazolhatják a tranzakciót. A kapcsolattartók száma nem korlátozott, így akár minden kolléga rendelkezhet saját belépéssel a felületre.

4. Hol követhetem nyomon a számomra teljesített utalásokat?

Az OTP SZÉP kártya portálon a Lekérdezések/Utalások menüpontban tekintheti meg az Önnek utalt OTP SZÉP kártyás fizetések kereskedői jutalékkal csökkentett ellenértékét – egy utalás több tranzakciót is magában foglalhat. A fenti listák részletesebb ismertetőit megtekintheti a portálról letölthető Kereskedői Kézikönyvben.

5. Hol nézhetem meg a SZÉP kártya forgalmam?

Az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. az OTP SZÉP kártya elfogadás támogatására adminisztrációs felületet biztosít a www.otpportalok.hu honlapon. A szerződése érvényesítésekor egy regisztrációs e-mailt küldünk, az abban foglaltak szerint tud bejelentkezni a honlap Kártyaelfogadóknak felületére. A bejelentkezést követően a Riportok és Letöltések menüpont alatt találja a forgalmi analitikát és a SZÉP kártyával végrehajtott tranzakciókat, amelyek az Ön elfogadóhelyéhez kapcsolhatók. Ezek lehetnek POS terminálon, telefonon vagy interneten keresztül végrehajtott sikeres vagy sikertelen fizetések, de megtalálhatók itt az Önnek érkezett foglalófizetések is. A portál használatának megismeréséhez ajánljuk figyelmébe a Kereskedői Kézikönyvet, melyet a bejelentkezést követően érhet el.

6. Mennyi az átfutási idő az OTP SZÉP kártya fizetési tranzakció és a forgalmazott összeg átutalása között?

Az átfutási idő, egységesen minden elfogadóhely esetében 2 munkanap. A napi tranzakciótól számítva 2 munkanapon belül megtörténik az átutalás, tehát ha naponta fizetnek Önnél OTP SZÉP kártyával, akkor 2 munkanappal később naponta utaljuk a számlájára az elfogadói jutalékkal csökkentett nettó összeget.